Felelősség – hogyan teremtsünk Harmadik dinamikát? CD
Ha a hajlandóság arra, hogy másokért felelősséget vállaljunk, nagyobb területre terjed ki, emellett szabad és félelemtől mentes is, akkor akár egyetlen egyén is képes a befolyását jóval a közvetlen környezetén túlra kiterjeszteni. Erre a jelenségre, ahogy azt L. Ron Hubbard elmondja, nincs ésszerű magyarázat. Ebben a sürgető üzenetben nem csupán egy élet, egy házasság vagy egy szervezet varázslatos átváltoztatására találjuk meg a technológiát, hanem egész országok céljainak és működésének újraélesztésére is.
5 200 Ft
„A jogokat garantálják: szólásszabadság, sajtószabadság, vallásszabadság. Tökéletesen garantálják, semmit sem kell tenned. Ide hallgassatok, ha csak nyomtatásban vannak, és senki sem biztosítja, hogy ezek a jogok léteznek, akkor megszűnnek létezni!"
– L. Ron Hubbard
Országok esetében ugyanúgy léteznek automatizmusok, ahogy az elmében. És csakúgy, ahogy egy egyénnél a képességek csökkenését okozzák, ugyanúgy eredményezik a nemzeti büszkeség, szabadság és képesség hanyatlását egy ország esetében is. Ugyanis ezek közös nevezője a felelősség felvállalására való hajlandóság hiánya. A következményeik pedig mind egyéni, mind országos szinten világosan láthatók a romokban heverő társadalomban, amellyel élete során minden szcientológus szembekerül.
Ellenben, ha a hajlandóság arra, hogy másokért felelősséget vállaljunk, nagyobb területre terjed ki, emellett szabad és félelemtől mentes is, akkor akár egyetlen egyén is képes a befolyását jóval a közvetlen környezetén túlra kiterjeszteni. Erre a jelenségre, ahogy azt L. Ron Hubbard elmondja, nincs ésszerű magyarázat.
Ezzel megadta a szcientológusoknak az eszközöket ahhoz, hogy egy igazi Harmadik dinamikát teremtsenek. Hiszen ezen a központi pilléren nyugszik a Szcientológia terjeszkedése és ebből fakadóan magának a társadalomnak a túlélése is. Ebben a sürgető üzenetben nem csupán egy élet, egy házasság vagy egy szervezet varázslatos átváltoztatására találjuk meg a technológiát, hanem egész országok céljainak és működésének újraélesztésére is.