Akció!

Thought, Emotion & Effort (Gondolat, emóció erőfeszítés) CD

Az Axiómák rendszerezésével megszületett az eszköz, amely az eset legfontosabb tényezőit kezeli, amelyek minden aberrációt fel tudnak szabadítani. Az Alapvető posztulátumok, az Elsődleges gondolat és az Ok és Okozat, valamint ezek hatása az egyén memóriájára és a felelősségvállalási képességére, illetve a saját engramjainak hatásossá tételére – ezekkel a kérdésekkel csak ez a sorozat foglalkozik. Ugyanitt található a Kiszolgáló fakszimile létező legteljesebb leírása, továbbá az, hogy a megoldása miért távolítja el az egyén azon fogyatékosságait, amelyeket ő maga okozott.

102 000 Ft

„Szóval egy egyén bármikor, saját szabad akaratából hirtelen azt mondhatja: Leszek.” Biztos vagyok benne, hogy nagyon kevés ember van itt, aki nem tapasztalta meg azt, hogy megrángatták, és leütötték, az élet átgázolt rajta, lábnyomok voltak a testén, és sokáig beteg volt, majd egyszer csak, minden ehhez kapcsolható ok nélkül, hirtelen azt mondja: „Nos, leszek.” És hirtelen már nem beteg, és elkezd hatékonnyá válni, és elkezd elérni dolgokat, és aktivizálódik. Fantasztikus." – L. Ron Hubbard

1951 őszén a világ figyelmét egy új háború vonta magára Koreában. Mind az Egyesült Államok, mind Kína bekapcsolódott a harcokba, és a konfliktus már-már ellenőrizhetetlenné vált. Az amerikai újságok főcímei országos készültséget sürgettek a fenyegető szovjet támadással szemben. Az Embert olyan erők veszélyeztették, amelyeken nem tudott úrrá lenni.

Ám eközben egy egészen másfajta robbanás volt készülőben: olyan, amely gyökeresen megváltoztatta azt az örök nézőpontot, miszerint az Ember áldozat”. Epicentruma a Kansas állambeli Wichitában, közelebbről a Douglas Avenue 211. számú házban, a növekvő és élénk Dianetika mozgalom serény központjában volt.

Az Egyesült Államok minden tájáról jöttek a tanulók, hogy auditálni tanuljanak, és minden héten meghallgassák L. Ron Hubbard várva várt előadásait. Ezekben elmondta, milyen eredményeket ért el a folyamatban lévő kutatásai során, amelyek a Dianetika kiadását követő 17 hónapban az emberi elme még több titkát tárták fel.

Októberben ezt a tudást a Logikák és az Axiómák képében rendszerbe foglalta, és egy auditoroknak rendezett rendkívüli konferencián közzétette. Ezen a tíz előadásból álló sorozaton keresztül – A Logikák és az Axiómák – nemcsak hogy minden eddigi felfedezését tisztázta, hanem merész, új irányt is szabott mindannak, ami ezután következett. Mert a felfedezései között volt egy tényező, amely kitűnt a többi közül: az ÖNDETERMINIZMUS.

Az Ember tehát nem egy falevél volt, amelyet a vakszerencse fúj erre-arra. Az Axiómákból az a kemény, rideg tény származott, hogy a lény kizárólag saját beleegyezése révén válik aberrálttá.

Ezzel az esetek kezelésének teljesen új távlata nyílt meg. Míg az ERŐFESZÍTÉS inger-reakció mechanizmusát a Dianetika vizsgálta, az EMÓCIÓ komplexitását pedig A túlélés tudománya térképezte fel, kiderült, hogy egy újabb tényező szolgál mindkettő alapjául, és az aberrációt is ez tartja a helyén: a GONDOLAT.

L. Ron Hubbard mind a háromra – GONDOLAT, EMÓCIÓ és ERŐFESZÍTÉS – gondot akart fordítani, ezért kifejlesztette a Haladó eljárásmód „Tizenöt akcióját”, és novemberben felfedezéseit teljes egészükben megjelentette egy új könyvben, a Haladó eljárásmód és axiómák címűben.

Ezután azt is bejelentette, hogy még ugyanabban a hónapban egy professzionális tanfolyamot fog tartani, amelyen megtanítja majd a könyvben található összes anyag alkalmazását. A jelentkezőknek személyesen kellett megjelenniük a wichitai Alapítványnál – és jöttek is szép számmal. Így indult a professzionális tanfolyam és a tizenegy előadásból álló Gondolat, emóció és erőfeszítés című sorozat.

Az általa közzétett felfedezések között a legjelentősebb a KISZOLGÁLÓ FAKSZIMILE eredeti és teljes leírása volt, amely részletezte azt, hogy milyen mechanizmusok által posztulálja egy lény a saját betegségeit és fogyatékosságait. Ott volt továbbá az is, hogy hogyan és miért jön létre ez a dramatizáció, illetve mi minden rejtőzik mögötte: a POSZTULÁTUMOKTÓL és az ELSŐDLEGES GONDOLATTÓL a HIT anatómiájáig és a TELJES FELELŐSSÉG felé vezető útig.

Röviden, itt bontakozik ki a teljes kép a Logikák és Axiómák rendszerbe foglalásától (A Logikák és az Axiómák előadások) a Haladó eljárásmód technikáin át, amelyek ezeknek az axiómáknak az eredményeit hasznosítják (Haladó eljárásmód és axiómák könyv), a professzionális tanfolyamig, amely megtanít a teljes használatukra és alkalmazásukra (Gondolat, emóció és erőfeszítés előadások).

Ezek tehát azok a felfedezések, amelyek a Dianetikáról a Szcientológiára váltást, valamint az OKOZATRÓL OKRA váltást jelezték.

DÁTUM:

1951. október - december

HELYSZÍN:

Wichita, USA

TARTALOM:

• 21 CD előadás
• Átiratok
• Teljes szójegyzék
• Részletes tárgymutató
• Kiegészítő füzet az előadásokban említett, illetve más, abból az időszakból származó idetartozó kiadványokkal

NYELVEK:

angol, dán, francia, görög, héber, holland, japán, kínai (hagyományos), magyar, német, norvég, olasz, orosz, portugál, spanyol, spanyol (latin-amerikai), svéd

Érdekelhetnek még…

  • Haladó eljárások és axiómák

    8 600 Ft