Siker kongresszus – előadások
Ez az a kongresszus, amely pontot tett az összes addigi fejlesztésre, és teljesen új korszakot indított! Az ezt megelőző év összes felfedezése nyomán (a Clearré tétel terén) most a bolygószintű terjesztésben következett áttörés. Kezdésként elmondta, milyen reaktív posztulátum húzódik meg a bolygószintű apátia hátterében: „Nem tudok mit kezdeni vele.” Ám ennek a posztulátumnak esélye sincs azzal szemben, amit L. Ron Hubbard ezután felfedezett. Abból a mindent átható adatból kiindulva, hogy „a zűrzavarok nincsenek, rend van”, jutott el egy thetán legfőbb képességének felfedezéséig. Valójában, amikor egy lény eljut a skála tetejére, csak ezt tudja csinálni. Ez az adat választ ad arra, hogy egy egyén hogyan képes folyamatosan és rendre egyre szélesebb körben rendet teremteni, amely hullámként terjed szét a világban.
43 000 Ft
„Nem is egy, hanem három témakör állt fejlesztés alatt a Dianetika és Szcientológia területén az eltelt jó pár év alatt. Első és legfontosabb természetesen maga a Szcientológia. A második a Szervezési know-how. A harmadik az, hogy Miként képezzünk auditorokat. A két utóbbi technológia 1950-ben nem létezett, és ennek tudható be, hogy nem voltunk képesek elérni minden nyereséget, amit kellett volna." – L. Ron Hubbard
Ám ahogy 1958 a végéhez közeledett, a kutatás első tárgya – maga a Szcientológia – olyan áttörést eredményezett, amely ötvözte mindhármat, mivel minden eddigi fejlesztés zárófejezete volt... és egy egészen új korszak kezdete.
Először, magát a „Szcientológiát” tekintve, L. Ron Hubbard a következőket írta:
„Valami történt!!!
Most valósult meg az elmúlt nyolc év legnagyobb technikai vívmánya.
Bárki Clearré tehető engramfuttatással.”
Ennek az áttörésnek a teljes története máshol van leírva (Londoni clearing kongresszus), de a mentális képmások igazi természetének, anatómiájának és forrásának felfedezése arra késztette őt, hogy áttekintse a clearinghez használt legkorábbi eljárásmódjait még 1947-ből, amikor az első Cleareket létrehozta (ez még az Első könyv előtt volt). L. Ron Hubbard egy új tanfolyamon jelentette be ezeket a felfedezéseket: az 5. londoni haladó klinikai tanfolyamon.
Itt – miközben előadásokat tartott, együtt dolgozott a képzett auditorokkal, és felügyelte őket – kipróbálta a legújabb Szcientológia technológiát a Dianetika engramok kezelésére. Azonnali eredményeket ért el. Ezek az új felfedezések nemcsak hogy drámaian felgyorsították a clearinget, hanem megoldották a Dianetika auditálás legkorábbi akadályát is: az elzáródott esetet. Sőt, nem volt egy olyan preclear sem, aki ne hozott volna elő előző életbeli emlékeket, és így jöhetett létre az 5. londoni ACC esettörténeteinek eredményeként rövid időn belül az Éltünk-e már ezelőtt? című könyv.
Ezután, közvetlen kapcsolatban azzal, ami most a clearinget lehetségessé tette – „az auditorok képzésével” –, következett L. Ron Hubbard másik felfedezése:
„Rájöttem, hogy a szcientológusoknak a képzésük során meg kell közelíteniük a tényleges kutatás és felfedezés útvonalát. Különben nem képesek egykönnyen Clearré tenni az embereket, ugyanis nem értenek olyan alapvető dolgokat, amelyek már sok évvel ezelőtt bevetté váltak.”
A kezelés erre egy új tanfolyamtípus megteremtése volt, amely ma kulcsfontosságú összetevője minden auditorképzésnek: a Levelező tanfolyam. Ennek célja ismét csak a clearing sebességéhez kapcsolódott, mégpedig kimondottan annak sebességéhez, amivel az auditorokat ki lehetett képezni arra, hogy Clearré tegyenek másokat. Tanfolyamokat tartalmazott „a felfedezés tényleges útvonalának” minden könyvéhez, a Dianetika: A szellemi egészség modern tudományával kezdődően. E tanfolyamok különálló leckékből álltak, és tartalmazták az adott anyagban lévő legfontosabb meghatározásokat és kulcsadatokat. Otthoni tanulásra szolgáltak, és innen ered a „Levelező tanfolyam” név: ez volt az Akadémia kiterjesztett, levelező tagozata, amely lehetővé tette, hogy a szcientológusok már azelőtt elkezdjék auditorképzésüket, hogy megérkeznének a tanfolyamterembe. Mindez megmagyarázza L. Ron Hubbard alábbi bejelentését az Ability magazin 1959. januári számában:
„Ki végezhet Levelező tanfolyamot? Mindenki.”
Végül pedig ott volt még az igazi bolygószintű terjeszkedés utolsó összetevője, a „szervezési know-how”. Ezen a téren a mentális képmásokkal kapcsolatos új felfedezése valami mást is feltárt, valami még jelentősebbet: a zűrzavar és a rend anatómiáját.
„Vadonatúj megértésünk van valamiről. Zűrzavart nem auditáltok zűrzavarral, és ezért érkeztünk el egy új szervezési állapotba.”
Ezután feltárta a thetán elsődleges képességét, a mindent átható adattal kezdve:
„A zűrzavarok nincsenek, rend van.”
Ahogy azt ezután alkalmazásban bemutatta, ez volt a legalapvetőbb dolog ahhoz, hogy rendet vigyünk egy preclearbe, egy szervezetbe, sőt egy egész társadalomba. Ez annak története, ahogy ez a „három témakör” – maga a Szcientológia, az auditorok képzése és az adminisztratív know-how – ötvöződött, és megadta a megoldást az új civilizáció megteremtésére, ahogyan az L. Ron Hubbard legendás, „Vezetés” című előadásában hallható. Ugyanis ebben az előadásban benne van, hogy mi minden szcientológus természetes vezetői felelőssége, és mik azok az eszközök, amelyekkel a vezetőt jellemző tulajdonságok elérhetők. Ez az előadás valójában olyan fontos volt, hogy L. Ron Hubbard haladéktalanul elrendelte, hogy másolják le, és osszák szét a Föld minden auditorának.
Egy szó mint száz, amikor a Siker kongresszusnak vége volt, egy egészen új korszak kezdődött. Mert amikor a szcientológusok legközelebb összegyűltek egy kongresszuson, hogy hallják Ront, az valóban monumentális volt: bejelentette a széles körű clearing technológiáját, amellyel egyetlen auditor százakat, sőt ezreket tud egyszerre auditálni.
Ez történt tehát 1959 januárjában a washingtoni Shoreham Hotelben.
DÁTUM:
1959. július
HELYSZÍN:
Washington, USA
TARTALOM:
• 6 CD előadás
• Átiratok
• Teljes szójegyzék
• Részletes tárgymutató
• Kiegészítő füzet az előadásokban említett, illetve más, abból az időszakból származó idetartozó kiadványokkal
NYELVEK:
angol, dán, francia, görög, héber, holland, japán, kínai (hagyományos), magyar, német, norvég, olasz, orosz, portugál, spanyol, spanyol (latin-amerikai), svéd